Engedd meg, hogy büszkélkedjünk egy kicsit. Van ugyanis egy olyan eredményünk, amit mi magunk is alig hiszünk el: a IX. kerülti, Bárd utcai bérházunk, vagyis a kiadó lakások lakóparkja, 100%-ban betelt az augusztusi beköltözés előtt. Ejha!
Most, amikor az egész világ a tokiói olimpiára figyel, és ki vagyunk hegyezve a rekordokra, mi, a Flatco-nál, szintén húzhatunk egy strigulát. Nincs ugyanis annál nagyobb öröm, amikor a befektetett sok-sok munka megtérülni látszik – az ingatlanpiacon csakúgy, mint a sportban. Ám még minket is meglepett, hogy a Bárd utcai komplexum ekkora érdeklődés közepette indult el, és ekkorát durrant. A helyzet ugyanis nem kevesebb, mint hogy az első lakó beköltözése előtt kitehettük a „megtelt” táblát: mind a 256, hiánytalanul és ízlésesen berendezett, kifogástalanul gépesített lakás megtalálta bérlőjét!
Koncepció igazolva, start engedélyezve
Elég nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor Budapesten az elmúlt évtizedek legnagyobb, magántőkéből finanszírozott bérházépítésébe belefogtunk, és – valljuk be bátran –, nem kis kockázatot vállaltunk azzal, hogy a két épületben minden lakást, üzlethelyiséget kiadási céllal terveztünk hasznosítani. Az elmúlt években megtapasztalt érdeklődés a megfizethető prémium albérletek iránt ugyan bíztató volt, de nem tudtuk, mire számíthatunk az ekkora volumenben, ráadásul egy időben hozzáférhetővé váló otthonok kínálattól.
Az azonban, hogy 256 érdeklődő már a beköltözés előtt igent mondott a Bárd utcára, majd megkötötte velünk szerződését (ami természetesen kisbetűs rész és csapdamentes), azt bizonyítja, hogy a magyar fővárosban is szemmel látható mértékben nő a kereslet a piacot sokáig uraló, régi típusú tucatingatlanoknál magasabb színvonalat biztosító bérlemények iránt.
Büszkék vagyunk arra, hogy alig pár százalékkal magasabb bérleti díjaink szélesebb rétegek számára teszik lehetővé a minőségi, 21. századi lakhatást!
Hamarosan forog a film
Alig várjuk, hogy kioszthassuk a 256 kulcsot, és lássuk, amint beköltöznek a legújabb Flatco lakók! A komplexum tervezésekor nagy hangsúlyt fektettünk a közösségi terek kialakítására, így reméljük, nem sokkal az első napok után a vagány lounge már hajnalig tartó beszélgetések színhelye lesz, a biliárdasztalnál meg az x-box sarokban pedig vérre menő bajnokságok veszik kezdetüket. És hát ott van ugye a mindenféle eszközzel és géppel felszerelt, vadiúj edzőterem is – bízunk benne, hogy nem fog magában porosodni, hanem pezsgő sportéletnek ad amjd otthont.
Szerintünk egy hatalmas, kizárólag kiadásra szánt lakásokból álló lakópark, ahol azonos – vagy legalábbis hasonló – élethelyzetben lévő fiatalok élnek együtt vagy egymás mellett, csak jól sülhet el. Ezzel együtt kíváncsian várjuk, hogy az elméletben elképzelt ötlet megvalósul, és a gyakorlatban állja ki a próbát.
Pacsi neked!
Ha te is egyike vagy a kiadó lakások lakóparkjába hamarosan beköltöző bérlőinknek, szeretettel üdvözlünk a Flatco családban! Ha pedig lemaradtál a Bárd utcáról, ne bánkódj! Vigasztaljon az, hogy a közeljövőben számtalan újépítésű, hasonlóan szép, és garantáltan megfizethető prémium albérletet dobunk még piacra, így nem kell sokáig várnod! Kövess minket Facebook-on is, és legyél naprakész!